egy szórakozó hely... 3 lány... 5 fiú... kalandok... csalódás... veszekedés... kibékülés... vajon mi jöhet még?!

2013. április 29., hétfő

~ hello LV

~Tyű meg a ha!:) Nagyon szépen köszönöm a 390-en olvasót, szörnyen örültem a látványnak, hogy az első rész után még csak 120 ember nézte meg, de az úgymond igazi első rész a "go to Vegas" után 390 emberre felcsúszott a blogom:o Ez óriási! Plusz meglepetésként ért, hogy lett egy komim és egy feliratkozóm is:) Persze, örülnék ha többen iratkoznának fel, de kezdésnek nem rossz!:) Nagyon szépen köszönök mindent, remélem, hogy a hivatalos második rész, a "hello LV" is tetszeni fog nektek:) 
                            -Frúú xx~

Megérkeztünk. Ennél hosszabb repülő utat még soha nem tettem meg, pedig anyuval sok felé utaztunk. Életem eddigi legszebb helye az otthonom, London! Voltam már Görögországban, Párizsban, Berlinben, Budapesten, Horvátországban, és voltam már Los Angelesben is.  Na szóval. A repülőgép kiszállása után bementünk a reptér várakozójába, és vártuk a csomagjainkat.
- ÚÚÚ, AZ OTT AZ ENYÉÉM!- üvöltötte Nancy, mert amikor ott volt előttünk, nem vette észre, csak amikor már elhaladt. Így a tömeget fellökve ment a csomagjáért. Bolond egy csaj:D
- Tracy! jön a tiéd:)- szólt nekem Anne. Én felkaptam az előttem érkező bőröndömet és kézi poggyászomat, majd hátrébb álltam. Miután T is megtalálta a csomagját, és Anne is a kezében fogta elindultunk, ugyan is kint várt minket, egy limuzin. Apu és Anyu intézte el nekünk, hogy itt mindenhol a legjobb helyen és a legjobb szállítást kapjuk. Na és persze pénzel is el vagyunk halmozva, így azt kell, hogy mondjam... Az egész hetünk alvásból, vásárlásból és bulizásból fog állni, de hát ez itt Vegas! A bejárat előtt állva, a limuzint látva, leesett az állunk.


- Egy picit túlzás?- kérdeztem a lányoktól.
- Nem! EZ ÁLLATI!!!!- futott a lépcsőhöz Nancy.
- Nekem nagyon tetszik, szálljunk be!- Anne.
- Oké. nekem is tetszik meg minden, de ez nem túlzás anyutól és aputól?!- kérdeztem. És a válasz adóm egy Nancy nevű lány volt, aki csokis epret evett, mert a limuzinunkban van csokiszökőkút és eper is.
- NEM, TE BOLOND VAGY - két köpés között és még egy nyelés is belefért - CSAK GYERE ÉS SZÁLLJ BE! Imádni fogod!
- Megyek, megyek.- átadtam a csomagokat a limuzin sofőrjének, és beszálltam. A látványt nem tudtam kifejezni, egy áll leeséssel, de édes istenem! Csokiszökőkút, eper, banán, süti, pizza, plazma tévé. Hát...Lesz mit csináltunk a fél órás úton, a szállodánkba, amit még én sem tudom, hogy melyik, és hogy milyen. Na mindegy. Átengedtem magamat, a limuzinunk világának! Bekapcsoltam a Disnit, és a csajokkal néztük, miközben mentünk a szálloda felé. A sofőr megállt, és lehúzta az ablakot.
-megérkeztünk Hölgyeim!- megpróbáltunk kinézni az ablakon, de... Annyira sötét volt, hogy semmit nem láttunk. Így kiszálltunk.
- Ó TE JÓ ÉG!- sikítottam fel - EZ A BELLAGIO HOTEL!!!!!!!



- Ó URAM ISTENEM!- Nancy- MI A FENE?!!! EZ  LAS VEGAS EGYIK LEGHÍRESEBB HOTELJE, ÉS MI ITT FOGUNK MEGSZÁLLNI?!!!
- IGEN!!- sikítottam fel.
- Elmegy.- Anne.
- MIVAN?!- T.
- HÜLYÉSKEDTEM, JÉZUS URAM ISTEEEN!!- a csomagokat megfogva, berohantunk a szálloda előcsarnokába, és majd kiesett a szemünk. Ez gyönyörű! oda mentünk az információs pulthoz, hogy elfoglaljuk a szobánkat.
- Jó estét!- köszöntem illedelmesen.- szoba van foglalva, Tracy Waleng néven.
- igen, 12. emelet, 244-es ajtó lesz.- adta át nekem a kulcsot.
- köszönöm!- és azzal a lendülettel elindultunk a lifthez. Amikor felértünk, és megtaláltuk a szobánkat, az ajtót kinyitottam. Beérve a szobánkba, nem csodálom, hogy ilyen drága egy hotel.



Én persze azonnal elfoglaltam az ágyamat, és a csajok is. Enyém lett az egyik kettő személyes ágy, és a csajok egy ágyon osztoztak ketten.
- Jó lesz nektek így? Ketten egy két személyes ágyon...?XD Már mint, hogy értitek.. Én alszok egyedül egy két személyesen, ti meg ketten...
-  CSÖND! - Nancy
- Ha te nem vagy, mi nem vagyunk itt LV-ben!- Anne
- Jó,jó értem én, csak nem rossz ez nektek?
- CSÖND- Nancy
- JÓÓÓÓÓ:DDD
- Mikor megyünk vásárolni?- A.
- Hát nem tudom, amikor megjön a pénz:)- szóltam, és arrébb mentem, mert elkezdtünk kicsomagolni. Hatalmas a szoba tere meg minden! Őrületesen jó, hogy itt vagyunk, egy bazi nagy szállodába, és egyakkora szobával mint a mi nappalink meg a hálóm fele együtt... NAGY. Szerencsés vagyok, ez az egy biztos. Miután kipakoltunk megéheztünk, így felhívtuk a szálloda portáját, hogy küldjenek egy kis pizzát, gyrost, és sok kólát. 10 perc alatt felértek vele, így a csajokkal jól bekajáltunk, mire este 8-at mutatott az óra.

- Hát ma sem megyünk el vásárolni...- A.
- Anne, van még egy egész hetünk... TÉNYLEG MOST AKARSZ?!:DDD
- AHAAAM
- Jó, most eltesszük magunkat holnapra, holnap reggel kajálunk, felöltözünk meg minden, és utána elmegyünk vásárolni, és este jöhet egy bazi nagy buli... Apuék magyaráztak nekem valami meglepetést, amit holnap fogunk megkapni, de nem vágom, mi lehet az...
- Én sem... megyek előkészítem a tisztálkodási szereimet- Nancy.
- Oki, én megyek utánad!- tettem fel a kezem, így Anne maradt utolsónak.
Mikorra én már végeztem Nancy nagyba nyomta már a szunyát, és közelebb mentem hozzá egy picit, amikor láttam, hogy A firkált valamit a kezére, így bementem hozzá...
- Anne...XD mit rajzoltál a Nancy kezére?XD
- Semmit..........XD Csak vissza kapja azt, amit ő adott nekem utolsó házi bulinkon:D
- Ja amikor tele rajzolt téged köhömm...- köhintettem egyet - nemi szervvel...?
- IGEN! *MUHAHAHAHAHHAHAAHAA*- gonosz nevetés. Hát... Senki sem maradhat ki semmiből... Az előző előttin engem, az utána lévőn Annet, most meg Nancyt firkálták vagyis...Anne firkálta össze, de mivel Nancy is firkált rám... Megérdemel tőlem is egy kis rajzot.. Gyűlöli a macskákat, és mivel horkol... Mélyen alszik! A cica rajzolás még megy!:D
- te meg mit csinálsz?- jön ki kuncogva A.
- minek néz ki?:D
- gyűlöli a macskákat!:D
- én sem kedveltem a nemi szerveket a kezemen:D
- igaz!- majd azzal a lendülettel befeküdt mellé, és én is elfoglaltam az ágyamat, hiszen készen lettem a remek művemmel!:D
Kereken 8 órakor csöngettek hozzánk be, mert véletlenül tegnap a zárban hagytam a kulcsot, így nem tudott bejönni a pasi. Így hát kikászálódtam az ágyból, és beengedtem.. Reggelit hozott, és anyutól és aputól az ajándékot...
- CSAJOK REGGELI!- kiáltottam fel. Persze, hogy nem azért keltek fel, mert kiabáltam, hanem azért mert reggeli volt... A reggelink tojás rántotta volt, jó fűszeresen, megfeküdte a gyomromat rendesen... Azonban, a boríték még mindig kibontatlanul állt az asztalon, és mellette egy ajándék dobozzal... Így úgy döntöttünk, miután félre raktuk az evést... Így hát kinyitottuk... Lélegzet vissza fojtva nyitottam ki a borítékot, és amit megláttam benne, nem volt más mint....


Így már a végén, hogy kiderüljön, mi is volt a meglepetésük a csajoknak, csak a következő részben tudhatjátok meg, és mindeközben már kettő feliratkozóm lett, és több mint 423 oldal megjelenítésem, így ennek szörnyen örülök!:) remélem tetszett ez a rész, és az utána lévő rész is elnyeri majd a tetszéseteket... Addig is.. Sziasztok!:)

                     ~Frúú xx

4 megjegyzés:

  1. Imádom. ( Mint a többit) xD De áhh most várhatok h mi lesz a borítékban...bár van 1-2 sejtésem. :))
    xoxo: Kismanóó ♥♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóó!! :)
    Mikor lesz következő rész???

    VálaszTörlés
  3. Beleszerettem. :D Már nagyon várom a következő részt. :D

    VálaszTörlés
  4. Sziaa! Díj nálam. Less be --> http://supernaturalwith1d.blogspot.hu/
    ♥♥ *-*

    VálaszTörlés